Rengeteg olyan ház áll ma Magyarországon, amelyek palatetővel vannak fedve. A palatetőről tudni kell, hogy elég sérülékeny, a jégeső, egy-egy nagyobb faág könnyedén megrepeszti, de az is előfordul, hogy a szél darabokban letépi. Elég egy kis repedés, hézag és máris megvan a baj – a tető egyszerűen elkezd beázni, illetve nem egyedi, hogy beköltöznek kisebb állatkák. Ilyenkor nem érdemes várni – mielőbbi palatető felújításra van szükség!
A palatető felújítást nem szabad halogatni, ugyanis a beázás eredménye többek között az is, hogy a tető faszerkezete korhadásnak indul, amely sokkal nagyobb anyagi kárt okoz.
A palatető felújítás bontás nélkül is történhet. Nagyon fontos tudni, hogy a 90-es évek előtt gyártott palák azbeszt tartalmaznak, amely káros az emberi szervezetre. A veszélyes, rákkeltő anyag akkor jut a levegőbe, ha a pala megsérül – törik, éppen ezért nagyon körültekintően, szakszerűen kell a felújítást, illetve a bontást kivitelezni. Törni semmiképpen nem szabad, illetve nem szabad megfeledkezni gyenge teherbíró képességéről, amely miatt nem célszerű ráállni – gondos előkészítéssel, súlyelosztással szabad rajta dolgozni.
Amennyiben lehetőség van bontás nélkül a palatető felújítást kivitelezni, nagyon fontos megtisztítani a palát, a megtapadt mohás-algás szennyeződésektől megszabadítani a felületeket. A tisztítás a bontás nélküli felújítás előkészületébe beletartozik és szintén szakértelmet, felszerelést igényel. A palatető fogadószerkezetnek lehet alkalmazni, így nagyon könnyen belécezhető és ráépíthető más fedőanyag. Sok esetben például cserepeslemezt szoktak használni, hiszen a cserepeslemez kis súlyú, tartós, esztétikus és pénztárcabarát megoldás.
Nagyon fontos előre tervezni a felújítás során keletkezett hulladékkal is, ugyanis a pala veszélyes hulladéknak számít, külön konténerbe kell gyűjteni és el kell szállíttatni a megfelelő gyűjtőhelyre.
Keressen minket bizalommal palatető felújítással kapcsolatban! Megbízható, precíz csapatunkkal gyorsan, a határidőket szigorúan tartva, garanciálisan tesszük biztonságossá, moderné otthona tetőjét!
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Palatető felújítás
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Palatető felújítás
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -

Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -

Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -

Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -

Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -

Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -

Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -

Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -

Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -

Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -

Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -

Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -

Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -

Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -

Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -

Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -

Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Palatető felújítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Palatető felújítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -

Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -

Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -

Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -

Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfelújítás cserepeslemezzel AKCIÓ
A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható.
Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni.
Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti.
A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége.
A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Tetőfelújítás cserepeslemezzel AKCIÓ Dabas